Interjú 2. - Denise

Üdv!

Az utolsó pillanatban ugye, de sikerült elkészülni a márciusi interjúval, amit Denise-vel készítettem el, akit a Denise's stories - fanfic című blogon találhattok meg többek között. Bátran mondhatom, hogy örülünk Nomival, hogy elfogadtad a felkérést, hiszen amikor felvetettem az ötletet, hogy veled készüljön a soron következő interjú, egyetértett és ő is téged akart ajánlani.

Köszönöm, hogy szakítottál rám időt!

Üdv,

Catalina

Catalina: Amikor Noemival megbeszéltük, hogy te legyél a következő interjúalanyunk, elkezdtem azon gondolkodni, hogy annak idején itt az interneten hol találkoztam először veled. Lehet, hogy tévedek, de nekem egy Eminem-es fanfiction ugrott be. Jól emlékszem?

Denise: El se hiszem, hogy emlékszel rá! Nagyon megleptél, de igen, jól tudod.

C.: Nem voltam egészen biztos, mert akkor tájt viszonylag sok ilyen történet keringett a blogspot-on, ahol a női főszereplő általában Megan Fox volt, a Love the way you lie című klippnek köszönhetően. Most azonban már labdarúgókkal írsz több történetet is, mi ennek a váltásnak az oka?

D.: Igen, nálam is ő volt a főszereplő karaktere és sajnos már őt is "divat" lett betenni egy-egy történetbe. A változás okát azonban én se tudom. A fociért és a zenéért is ugyanúgy oda vagyok. Szerettem mindkettőt bevinni a történeteimbe.

C.: Volt nem is olyan rég ilyen téren próbálkozásod Nomi-val (Noemi Soler - a szerk.), de ez nem élt meg sok fejezetet. Mit gondolsz, ez minek volt köszönhető?

D.: Ihlet és időhiány, ami főként közre játszott. Mindketten úgy éreztük, hogy a focis történetek közelebb állnak hozzánk, gördülékenyebben tudjuk létrehozni őket. Ezért is döntöttünk a Change című történetünk mellett.

C.: Ha most adódna egy nagyszerű alap ötleted egy új történethez ebben a témában, belevágnál?

D.: Talán, ha tényleg olyan jónak találnám. Lehet belevágnék, de többször átgondolnám alaposabban.

C.: A zenei világhoz, mint tudjuk, hozzá tartozik az árny oldal is. Gondolok itt a drogokra, az alkoholizmusra és a depressziókra. Már többször megfigyeltem, hogy nálad időről időre visszatér ez a motívum legyen szó bármilyen témájú történetről. Ez mindenképp fontos téma, azonban sajnos mára már elcsépelt választás az írók számára, divat lett ilyen karaktereket alkotni. Nem érzed úgy, hogy nálad is kezd ez megszokottá válni?

D.: Ó, dehogynem! Rengeteg ilyen történetet írtam én is és beismerem, már unalmas ez minden formában. Egyetértek veled, hogy fontos téma, amivel foglalkozni kell, de egy idő után már túl sok lesz. Szerintem nem csak én érzem így, de divatossá vált betegnek lenni, amit sajnálok. Ezért is próbálok meg olyan történeteket írni, amiben semmi ilyen dolog nincsen.

C.: Ennek őszintén bevallom, nagyon örülök. Emlékszem, hogy annak idején egy Claire nevű lánnyal kezdtél el egy történetet írni, ahol a te karaktered, szinte ugyanolyan volt, mint a Lullaby-ben. Persze ebbe a hibába mind beleesünk. Én is tapasztalom, hogy a karaktereim sokszor, mintha egy futószalagról pottyannának bele a történeteimbe. Viszont az már nagy előre lépés, ha belátod ezt és változtatsz ezen. Ha már felkerült az a korábbi történeted, sok megkezdett és végig vitt vagy félbehagyott történet van a hátad mögött. Melyik áll a legközelebb hozzád?

D.: Igen, azt hiszem, akkor voltam abban az időszakomban, amikor a drogok világáról akartam írni és oda is bevittem, ha jól emlékszem. Hűha, remek kérdés! Nem tudnék igazán egyet se kiemelni. Mind közel áll a szívemhez.

C.: Íróként nehéz is ilyen kérdésre válaszolni, bár én valószínűleg egy kevés gondolkodás után rávágnám, hogy az első. Most egy kicsit hagyjuk magunk mögött a netes világot és koncentráljunk a valóságra. Korábban említetted nekem, illetve olvastam is, hogy újságíró szeretnél lenni. Áll még ez a terved?

D.: Igen, még mindig ez minden álmom.

C.: Ha jól sejtem, akkor most állsz az érettségi előtt. Ahogy tudom, már el is kellett dönteni, hogy hová akarsz felvételizni. Miket választottál?

D.: Igazából még van egy évem, de már tudom, hogy hová szeretném beadni a jelentkezésemet. Először is a Kodolányi János Főiskolára, aztán a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolára, min még mindig erősen gondolkodok. Mindkét helyen a kommunikáció- és médiatudomány szakot szeretném megpályázni.

C.: Mit gondolsz, hogyan sikerül majd összeegyeztetni a főiskolát a blogolással? Vagy csak egyszerűen abbahagyod majd?

D.: Nekem igazából, már a középiskolával is nehéz összeegyeztetni. Ha abbahagyom az írást, akkor már az érettségi időszakban megteszem. Ha pedig nem, akkor csak szimplán ritkában fogom hozni a fejezeteket, egyéb dolgokat.

C.: Utolsó kérdésként, mit tanácsolnál a kezdő blogolóknak? Mit tegyenek és mitől tartsák távol magukat?

D.: Először is próbáljatok kreatívak és stílusosak lenni. Ne essetek olyan hibákba, amikbe mi is sokszor beleestünk. Igényes munkát adjatok ki a kezetekből és becsüljétek meg az olvasóitokat! Ne szögezzetek le nekik kommenthatárokat.

C.: Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, és hogy időt szakítottal a kérdéseimre.

D.: Köszönöm szépen, hogy rám gondoltatok! Nagyon jól esett és élveztem az interjút.