Hozzáférés megtagadva, a blog nem található - avagy végül mind idejutunk?

Üdv!

Nos, elég rég jelentkeztem már bármivel is, amit sajnálok, de tudjátok: vizsgaidőszak. Ráadásul, mivel rendelésem jelenleg nincs, így nem is tudtam, hogy mivel is jöhetnék, mivel ugyan korábban több cikk ötletem is volt, viszont ezeket nem írtam le és természetesen mindet el is felejtettem. Azonban most, ahogy visszanéztem a korábbi rendeléseinket, és hogy ezek láthatóak-e még, kezdet megfogalmazódni egy dolog a fejemben. Ehhez pedig hozzájött még egy kisebb löket, amit kivételesen nem saját részről érzek, hanem egy másik író oldalán olvastam.

Biztos vagyok benne, hogy sokan átestek már ezen, ahogyan én is, hogy eljutottunk abba a helyzetbe, amikor már nincs további sorsa az adott blognak. Magamból kiindulva ez nem egy rövid folyamat, míg eljutunk ide, több nap, vagy akár hét "gyötrődése", mire kimerjük hangosan is mondani, jelenteni, hogy vége, nincs tovább. Mindig van valami oka, ami miatt erre a döntésre jutunk és szerintem kijelenthető, hogy sok esetben a visszajelzések hiánya az, ami idevezet. Persze sok más is állhat a háttérben, viszont sokan erre hivatkoznak. Persze ennek az ellentéte is előfordulhat, hogy hirtelen felindulásból döntünk a zárás mellett, minden különösebb magyarázat nélkül, ami az olvasók szempontjából nem épp a legjobb, hiszen nem kapnak semmi okot, amiért többet nem láthatják a kedvenc blogjukat.

Most, ahogy visszanéztem a korábbi posztokat, az oldalak többsége vagy nem elérhető, vagy már nem is található. A kedvencem az, amikor a rendelés elkészítése után pár nappal, már nem is létezik a blog, vagy ha cseréről van szó, mire reagálnék rá, már nincs hol. Mindennek megvan a maga indoka, de így belegondolva, valószínűleg ez vár mindannyiunkra, kivétel, ha sikerül befejezned a történetedet. Nem túl jó kilátások, viszont, ha a nagy átlagot nézzük, akkor hiába sikeres a blogunk, vagy sikeres blogról van szó, a végkifejlet a zárás lesz, a megszűnés.

Természetesen vannak kivételek, viszont a nagy átlagra a fentebbiek igazak. Arról itt most nem akarok írni, hogy hiába magának ír minden író, valamennyire mégis csak igényeljük a visszajelzést, csak valaki ezt elismeri, valaki meg elhallgatja. Nem ígérte senki sem, hogy könnyű lesz, amikor neki kezdtünk, viszont arra sem figyelmeztettek, hogy hiába adsz ki a kezedből minőségi munkát, az igénytelen, tucat sztorik fogják learatni előled a sikereket. Bár az igaz, hogy kisebb olvasói kör vesz minket körül, de ha végig gondoljuk, akkor ez még talán értékesebb is, hiszen ők tényleg elolvassák a fejezeteket és, ha nem is írják meg a véleményüket, de jelen vannak.

Persze az a bizonyos Kisördög továbbra is a válladon fog ülni és a legkisebb kudarcnál is még jobban el fog bizonytalanítani és próbál majd rávenni, hogy zárj be, mert nincs értelme. Talán ilyenkor érdemes csinálni egy közvélemény kutatást, hiszen ez csak egy kattintás és névtelen. Ezek természetesen nem pótolják a véleményeket, azonban valamennyire adnak egy visszajelzést. Ennek ellenére azt mondom, hogy végső soron mindig a miénk az utolsó döntés. Saját tapasztalatom alapján tudom, hogy hiába támogattak, és hiába akarták azt, hogy folytassam, egyszerűen nem ment és bezártam a blogomat. Van, olyan amikor a szívhez szóló biztatások sem elegek és elengeded a regényed kezét, mert ezt kell tenned. Ezt pedig rajtad kívül senki más nem teheti meg, csak te, még ha nehéz is.

Kedves Audrey, ha olvasod ezt a bejegyzést, szeretném elmondani, hogy ugyan még nem jutottam oda, hogy elolvassam a két jelenleg is futó történetedet, viszont azt bátran mondhatom, hogy csak a visszajelzések hiánya miatt ne hagyd abba. Én se emiatt, vagy a negatív kritika miatt zártam be az Egy spanyol csókja blogomat. Úgy éreztem, hogy ennek itt a vége, és nagyon remélem, hogy ha végül mégis arra kerülne a sor, hogy leteszed a tollat, akkor saját magad miatt fogod ezt megtenni. Tarts szünetet, haladj a magad tempójában, nem hiszem, hogy bárki megkövezne azért, mert ritkábban jönnek a fejezetek. Remélem, egy kicsit is, de tudtam segíteni?!

Üdv,

Catalina