2014. március 23., vasárnap

Kritika 6. - Royals

Sziasztok!

Szakítottam egy kis időt, így még egy kritikát meg tudtam írni. Ezúttal Mia blogját vettem szemügy alá alaposabban. Igyekszem folyamatosan haladni a kritikákkal továbbra is, aztán meglátjuk, hogyan sikerül majd ez a jövőben, mivel mással is szeretnék jelentkezni az oldalon, nem csak kritikákkal.

Üdv,
Noemi

Royals

Kinézet: Amikor először megnyitottam a blogodat, nem tudtam mit gondoljak, aztán ránéztem jobban, és rájöttem, hogy igen, nagyon is tetszik nekem az egész néhány apróságot leszámítva. A fejlécet nem te csináltad, de azért ejtenék róla pár szót. A lány képe nagyon szépen ki lett vágva, illetve a srác mellette is jól bele lett olvasztva a háttérbe, éppen csak amennyire jól mutat még. Az összemosás remekül lett kivitelezve. A feliratok is szépek rajta, azonban egy hiba még is akad, ha jobban megnézzük, elég markánsan látszódik a kép bal felén egy vonal, ami kissé rontja az összhatást, de ezen kívül nagyon szép munka, bárki is készítette. A kinézet remekül passzol a fejléchez, és a színek is nagyrészt összhangban vannak, egyedül az zavar, hogy jobban megnézve a hátteret, lehet látni, hogy mozaikos az egész, így én azt lecserélném, mert nem mutat jól. A chatet nem hagynám meg ennyire barnának, sokkal jobban a blog színeihez igazítanám azt. Ahogy a modulsávot a bejegyzéssávtól elválasztó vonal színét is halványabbra venném, szerintem rontja az összhatást az oldal kinézetében. A modulsávod jól és igényesen van elrendezve, én talán csak a kattintások számát tartom feleslegesnek, mert sajnos be kell vallani, lehet hogy ez egy írónak dicsőség, de az olvasókat ez valószínűleg nem érdekli, és feleslegesnek találják, ilyen szempontból pedig csak a helyet foglalja, ezen kívül viszont minden rendben ezen a téren. Végül pedig térjünk rá a betűtípusokra, ami talán a legnagyobb dilemmát okozta nálam, ugyanis az alap betűtípust sem tartom ehhez a dizájnhoz a legjobb választásnak, illetve a bejegyzéscímet valami írottabb, különlegesebb típusra cserélném. Ezen kívül viszont nagyon szép oldalt tudhatsz a magadénak, ami igencsak ritka manapság a bloggerek körében.

10/9

Történet: Mostanában igencsak szerencsém van, ami a történeteket jelenti, hiszen eddig egész sok saját történettel találkoztam a kritikaírás során, amilyen a tiéd is. A cím már maga árulkodó volt, és a bevezetőt olvasva, illetve a trailert megnézve, izgatottan vágtam bele magamat az olvasásba, és igazából nem csalódtam. A prológus már egyből megfogott, főleg hogy mesélő szemszögből írtad meg, amit remekül is kiviteleztél, viszont az igeidőkkel volt néhol probléma, illetve néhány fogalmazási és helyesírási hibát is találtam, amiket most néhány kiragadott mondatból fogok neked megmutatni.

Egykori legjobb barátnőjét viszont azonnal kiszúrta. Óráját percenként bámulva várja, hogy véget érjen a szertartás. A lány bátyja öltönye nadrágzsebébe csúsztatta kezét, és csendben szemléli az eseményeket.

Egykori barátnőjét viszont azonnal kiszúrja. Óráját percenként bámulva, várja, hogy véget érjen a szertartás. A lány bátyja öltönyének nadrágzsebébe csúsztatja kezét, és csendben szemléli az eseményeket. 

Tehát az első és nekem a legfontosabb is, hogy ne válts igeidőt! Vagy maradj a jelenben, vagy írj múltban, de ne mindkettőben, mert ez igen zavaró tud lenni. Szerencsére ezzel nem sűrűn találkoztam a fejezetek olvasása közben, viszont fogalmazási hibákkal már sűrűbben, mint például "a bátyja öltönye nadrágzsebébe", ami helyesen ugye "a bátyja öltönyének nadrágzsebébe". De ezeket ki lehet küszöbölni, ha többször, figyelmesen átolvasod a részeket, mielőtt közzéteszed őket, ahogy a vesszőhibákat is, mert egyébként a fogalmazásod nagyon élvezhető. Az érzelmeket remekül átadod, ahogyan a leírásokkal is jól bánsz, a párbeszédek pedig éppen kellő mennyiségűek.
Az alapsztori egyedi, és nagyon élveztem az általad felépített világot. Remekül bemutatod, milyen az élet olyan emberek számára, akik közel vannak a tűzhöz, és az áhított hatalomhoz, hogy mennyire megnehezítheti a fiatalabb generáció mindennapjait a családjaik közötti háborúskodás a hatalomért. Ilyet még sehol sem olvastam, szóval ilyen szempontból dicséret illet téged. 
10/9

Összegzés: A kinézettel kapcsolatban, ha megfogadod a tanácsaimat, szerintem az is még igényesebb lehet.  Neked is csak gratulálni tudok, hiszen a történeted üde színfoltja a blogger világnak, amit tényleg érdemes lenne sokaknak olvasnia, mert megérdemelnéd. 

20/18

A kritika az én szubjektív véleményem, amivel nem kötelező egyetérteni, de mindenki annak tudatában fogadja el a kritikát, hogy Ő kérte azt tőlem!

2 megjegyzés:

  1. Szia:)
    Köszönöm szépen az őszinte kritikát:) Az igeidőkre már utólag többen felhívták a figyelmemet, próbálom a jövőben jobban átolvasni, és elkerülni ez e fajta hibákat:) Pár héten belül pedig design váltás is lesz:)
    Még egyszer köszönöm a kritikát:)
    Mia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nincs mit, szívesen írtam a blogodról. :) Hidd el, elég ha egyszer-kétszer figyelmesebben átnézed, és máris kikerülhető az ilyen hiba. :) Kíváncsi leszek az új kinézetre!
      Még egyszer nincs mit! :)
      Noemi

      Törlés