Kritika a kritikaírókról

Hát, hogy őszinte legyek, ez a cikk nagyon régen megfogalmazódott már bennem, de csak most volt időm ahhoz, hogy meg is írjam. Meg bevallom, bátorságom is csupán most volt hozzá, hiszen ez is egy olyan téma, amiről órákig lehetne mesélni és amivel kapcsolatban a véleményem biztosan kiveri majd egyeseknél a biztosítékot. A cím mindenesetre szerintem nagyon is beszédes.

Egyre nagyobb divat dizájnblogot nyitni, ezt mindannyian tudjuk jól, hiszen nap, mint nap tapasztaljuk, látjuk ezeket. És természetesen a fejléc vagy kinézetrendelésen túl, a kritikaírás is elmaradhatatlan kelléke az ilyen oldalaknak. Félreértés ne essék, ez alól mi sem vagyunk kivételek és nincs is problémám ezzel a dologgal, egészen addig, amíg az kulturáltan és igényesen van megfogalmazva, mert különben semmit sem ér az egész. 

Alapvetően az ember azért kér kritikát, hogy segítséget és visszajelzést kapjon arról, hogy vajon jó irányba halad-e, és ha nem, akkor mit kell tennie azért, hogy megtalálja a helyes utat. A kritikaíró pedig azért választja ezt az elfoglaltságot, hogy utat mutasson, építő jellegű tanácsokkal lássa el a tőle kritikát kérőket. És itt leszögezném, hogy én közel sem vagyok tökéletes, az én kritikáimban is van bőven hiba. Ezzel természetesen tisztában vagyok, de amilyen kritikákat mostanában látok elterjedni a mi kis világunkban, azok már az én ingerküszöbömet is jócskán átlépik. Természetesen, akinek inge, ne vegye magára, de ez nagyon kikívánkozik már belőlem és csak reménykedni tudok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Az első, és talán a legnagyobb problémám, hogy sokan összekeverik a kritikát azzal, hogy szubjektíven megfogalmazzák a véleményüket, amivel nem is lenne baj, hiszen tulajdonképpen erről szól az egész, egy kis építő jellegű segítség megfogalmazásával egybekötve, de egyesek annyira alpári szinten tudják leírni, amit gondolnak, hogy az valami hihetetlen. Nem értem, miért jó az, hogy a sárga földig tiporjuk az adott írók lelkét, hogy miért nem lehet kulturáltan előadni, amit szeretnénk. Ez annyira bosszantó tud lenni, mert néha kezdem azt érezni, hogy az emberekből kezd eltűnni az emberség, a jóindulat és az önzetlenség, ami szerintem a három alapköve annak, hogy jó kritikaírók lehessünk.
A másik nagyon zavaró dolog a kritika rövidsége. Mert nem egy helyen látom, hogy lelkesen rendelnek kritikát, aztán kapnak egy kétsoros valamit, ami csak a megszokott sablonszövegekből áll és amiből tisztán kivehető, hogy a kritika írója még véletlenül se nyitotta meg a kritizált blogot. Ez annyira hiteltelennek vall, hogy valaki segíteni akar másoknak, de közben arra sem méltatja a dolgot, hogy legalább egyszer megnézze az adott oldalt.
A harmadik, egyben utolsó kellemetlen tényező az, amikor az adott kritikaíró úgy kritizál egy blogot és olyan dolgokért húz le egy történetet, amiről saját maga sincsen teljesen tisztában és téves információkkal dobálózik, miközben azt bizonygatja, hogy ő mennyivel tájékozottabb, mint az a személy, akinek kritikát ír, holott lehet, közel sincsen így. És általában az ilyen emberek fejezik ki a leglealacsonyítóbban a véleményüket, pedig ők maguk is hibáznak.
Szóval ha valaki tényleg komolyan gondolja a kritikaírást, szerintem gondolkozzon el azon, hogy képes-e megfelelő türelmességgel és jóindulattal segítséget nyújtani, hogy van-e elég ideje arra, hogy végigbogarásszon akár egy nagyobb hosszúságú blogregényt, és hogy elég tájékozott-e ahhoz, hogy megfelelően tudjon segíteni másoknak.
Hát, azt hiszem ez lett volna az én kritikám a kritikaírók egy bizonyos rétegéről, és noha tudom, hogy a cikkem csupán egy homokszem lesz a levegőben, de remélem azért, hogy lesznek olyanok, akik elgondolkoznak rajta legalább. 

Regény és verseny egy blogon?

Üdv!

Talán új, talán nem új keletű dologról fogok most írni, de nemrég újra találkoztam azzal a jelenséggel, hogy fogalmazzak így, hogy azon a blogon, ahol az író, szerző a történetét, regényét osztja meg, indít egy blogversenyt. Sejtéseim szerint ezzel már ti is találkozhattok és szerintem nemcsak én állok ez előtt értetlenül.

Ha saját magamból indulok ki, akkor a regényemnek azért hozok létre egy külön oldalt, hogy azon csak az legyen elérhető, hogy az olvasók azzal kapcsolatban találjanak információkat és magát a részeket is. Nekem például eszembe se jutna, hogy mondjuk a most nyitott blogomra, ami az egyik regényem köré épül, hogy egy teljesen másikat is feltöltsek. Ha ez a célom, akkor eleve egy olyat hozok létre, aminek ez lesz a rendeltetése, hogy itt lesz olvasható az összes irományom, egy helyen minden. Ez persze megint más, hiszen mondhatjuk, hogy a kettő egy "műfajon" belül mozog, de azzal már vegyes lesz, ha a blogon rendezünk egy versenyt.

Mindig értetlenül állok az egész előtt, mikor ráklikkelek a linkre és a verseny bejegyzésének olvasása közben, oldalt a menüben olvasom a Karakterek feliratot. Ha eldöntöd, hogy a blogod profilja egy regény lesz, akkor miért akarod belekeverni a versenyzést? A kettőnek csak annyi köze van egymáshoz, hogy pár kategóriában jelentkezhetsz vele, de véleményem szerint semmi több. Persze így nagyobb reklámot kap az egész, mint egy átlagos linkcserével, ez tény. Viszont nyereménynek egy kiemelt cserén, feliratkozáson (erről később talán lesz egy külön cikk) és talán egy ajánlón, interjún kívül mást nem nagyon tud felajánlani. Kivétel persze, ha olyan személy rendezi, aki rendszeresen szerkeszt, vagy ért hozzá, azonban ezeknek a személyeknek egészen biztos van egy design blogja, ahol meg tudja ezt rendezni. Én semmiképp nem csinálnék versenyt se a regényes oldalaimra, de még a személyesre sem. Annak nem az a rendeltetése.

Mielőtt még bárki felháborodna a véleményemen, csak gondoljuk szépen lassan végig. Találkoztál már olyan könyvvel, aminek az első pár, vagy az utolsó pár oldalán egy verseny- vagy pályázat felhívás volt? Én még nem nagyon, de biztos előfordulhat ilyen, bár valószínűleg inkább a hivatalos weboldalán, vagy erre utalást lehet találni, viszont egy tényleges versenyt és arra a jelentkezési feltételeket nem hiszem. Persze a netes világ más, ad olyan lehetőségeket, amit egy nyomtatott regény nem, azonban én így is azon a véleményen vagyok, hogy ne keverjük a szezont a fazonnal.

Nektek mi a véleményetek erről?

Üdv,

Catalina

Hozzáférés megtagadva, a blog nem található - avagy végül mind idejutunk?

Üdv!

Nos, elég rég jelentkeztem már bármivel is, amit sajnálok, de tudjátok: vizsgaidőszak. Ráadásul, mivel rendelésem jelenleg nincs, így nem is tudtam, hogy mivel is jöhetnék, mivel ugyan korábban több cikk ötletem is volt, viszont ezeket nem írtam le és természetesen mindet el is felejtettem. Azonban most, ahogy visszanéztem a korábbi rendeléseinket, és hogy ezek láthatóak-e még, kezdet megfogalmazódni egy dolog a fejemben. Ehhez pedig hozzájött még egy kisebb löket, amit kivételesen nem saját részről érzek, hanem egy másik író oldalán olvastam.

Biztos vagyok benne, hogy sokan átestek már ezen, ahogyan én is, hogy eljutottunk abba a helyzetbe, amikor már nincs további sorsa az adott blognak. Magamból kiindulva ez nem egy rövid folyamat, míg eljutunk ide, több nap, vagy akár hét "gyötrődése", mire kimerjük hangosan is mondani, jelenteni, hogy vége, nincs tovább. Mindig van valami oka, ami miatt erre a döntésre jutunk és szerintem kijelenthető, hogy sok esetben a visszajelzések hiánya az, ami idevezet. Persze sok más is állhat a háttérben, viszont sokan erre hivatkoznak. Persze ennek az ellentéte is előfordulhat, hogy hirtelen felindulásból döntünk a zárás mellett, minden különösebb magyarázat nélkül, ami az olvasók szempontjából nem épp a legjobb, hiszen nem kapnak semmi okot, amiért többet nem láthatják a kedvenc blogjukat.

Most, ahogy visszanéztem a korábbi posztokat, az oldalak többsége vagy nem elérhető, vagy már nem is található. A kedvencem az, amikor a rendelés elkészítése után pár nappal, már nem is létezik a blog, vagy ha cseréről van szó, mire reagálnék rá, már nincs hol. Mindennek megvan a maga indoka, de így belegondolva, valószínűleg ez vár mindannyiunkra, kivétel, ha sikerül befejezned a történetedet. Nem túl jó kilátások, viszont, ha a nagy átlagot nézzük, akkor hiába sikeres a blogunk, vagy sikeres blogról van szó, a végkifejlet a zárás lesz, a megszűnés.

Természetesen vannak kivételek, viszont a nagy átlagra a fentebbiek igazak. Arról itt most nem akarok írni, hogy hiába magának ír minden író, valamennyire mégis csak igényeljük a visszajelzést, csak valaki ezt elismeri, valaki meg elhallgatja. Nem ígérte senki sem, hogy könnyű lesz, amikor neki kezdtünk, viszont arra sem figyelmeztettek, hogy hiába adsz ki a kezedből minőségi munkát, az igénytelen, tucat sztorik fogják learatni előled a sikereket. Bár az igaz, hogy kisebb olvasói kör vesz minket körül, de ha végig gondoljuk, akkor ez még talán értékesebb is, hiszen ők tényleg elolvassák a fejezeteket és, ha nem is írják meg a véleményüket, de jelen vannak.

Persze az a bizonyos Kisördög továbbra is a válladon fog ülni és a legkisebb kudarcnál is még jobban el fog bizonytalanítani és próbál majd rávenni, hogy zárj be, mert nincs értelme. Talán ilyenkor érdemes csinálni egy közvélemény kutatást, hiszen ez csak egy kattintás és névtelen. Ezek természetesen nem pótolják a véleményeket, azonban valamennyire adnak egy visszajelzést. Ennek ellenére azt mondom, hogy végső soron mindig a miénk az utolsó döntés. Saját tapasztalatom alapján tudom, hogy hiába támogattak, és hiába akarták azt, hogy folytassam, egyszerűen nem ment és bezártam a blogomat. Van, olyan amikor a szívhez szóló biztatások sem elegek és elengeded a regényed kezét, mert ezt kell tenned. Ezt pedig rajtad kívül senki más nem teheti meg, csak te, még ha nehéz is.

Kedves Audrey, ha olvasod ezt a bejegyzést, szeretném elmondani, hogy ugyan még nem jutottam oda, hogy elolvassam a két jelenleg is futó történetedet, viszont azt bátran mondhatom, hogy csak a visszajelzések hiánya miatt ne hagyd abba. Én se emiatt, vagy a negatív kritika miatt zártam be az Egy spanyol csókja blogomat. Úgy éreztem, hogy ennek itt a vége, és nagyon remélem, hogy ha végül mégis arra kerülne a sor, hogy leteszed a tollat, akkor saját magad miatt fogod ezt megtenni. Tarts szünetet, haladj a magad tempójában, nem hiszem, hogy bárki megkövezne azért, mert ritkábban jönnek a fejezetek. Remélem, egy kicsit is, de tudtam segíteni?!

Üdv,

Catalina

Blogverseny vagy közönségszavazás?

Nagyon régen volt ideje, ahogy a mondás tartja, robbanni az agyamnak, viszont egy blogverseny kapcsán nagyon elkezdtek kattogni a fogaskerekek a fejemben, és ennek hatására született meg ez a cikk is. De miről is van szó?

Mostanság igen nagy népszerűségnek örvendenek a blogversenyek ebben az internetes világban. Már szinte nincs olyan blog, ami ne rendezett volna legalább egyet a nyitása óta, és mára már rengeteg tehetséges bloggerina vesz részt ezeken versenyről versenyre.  Személy szerint nagyon klassz dolognak tartom ezeket, hiszen a lelkes klaviatúrapötyögtetőknek, mint jómagam is, van lehetőségük megmérettetni magukat, illetve az oldalaikat is. Egészen addig, amíg az igényesen van megrendezve! És hogy miről is beszélek éppen? Ezt szeretném kifejteni a továbbiakban. 

Mint ahogy fentebb is említettem, manapság igen felkapottak ezek a blogversenyek, ennek köszönhetően egyre többen rendeznek ilyeneket, de nem mindegy, hogy hogyan állunk neki. Alapvetően egy blogverseny arról szólna, hogy az adott blog szerkesztője vagy szerkesztői saját vélemények alapján döntenek az adott kategória győzteséről és a másik két helyezettről. Ebben természetesen benne van egy kis szubjektivitás, de mivel minden ember más és más, ezért még szép, hogy ez nem bűn, hiszen úgy dönt a versenyt szervező bloggerina, ahogyan szeretne, mert mégis csak a saját blogjáról van szó. 

Újabban viszont egy elég érdekes jelenség ütötte fel a fejét a blogversenyek kapcsán, ami talán felírható bizonyos bloggerek lustaságának is, ez pedig nem más, mint mikor a szervező szerkesztő csak úgy fogja magát, és az összes kategóriában szavazást tesz ki az oldalsávba, hogy döntsenek az olvasók, amivel alapvetően nem lenne baj, ha ezek a kategóriák valamilyen módon közönségszavazások lennének, de egy blogverseny elméletileg nem csak erről szól. Ráadásul ezzel a lépéssel konkrétan átruházzák a munkát az olvasókra, ami szintén hibás lépés, mert valószínűleg senki sem fogja átbogarászni az összes blogot, hanem azt jelölik meg nagy valószínűséggel, amelyiket olvassák, vagy rosszabb esetben, nem is törődnek a kint lévő szavazással, a cél pedig pont ezeknek az ellenkezője lenne.
Persze, könnyebb kitenni egy szavazást, mintsem becsületesen végigbogarászni a jelentkezők blogjait, de azért ez mégsem esik túl jól a jelentkezőknek, főleg ha csak a jelentkezés lezártával derül ki, hogy szavazás alapján lehet győzni. És persze ilyenkor a tanácstalan bloggerina, mint én is, mit csinál? Hát próbálja az olvasóinak hirdetni, hogy szavazzanak rá, ezáltal a verseny blogja a kötelező plakátokon kívül nyer még egy kis reklámot, mintha az a kép az oldalsávban nem lenne elég.
Talán kemény szavak lesznek ezek, de szerintem, aki bevállal egy blogversenyt, az csinálja is végig rendesen. Tudom, hogy rengeteg munka van vele, hiszen nem egyszerű végigböngészni az összes blogot, vagy éppen idő nincs rá elég, de ha ezek közül valamelyik fennáll, akkor ne vágjunk már bele értelmetlenül, mert szinte biztosan az egész egy viccbe fog fulladni a végén. És leginkább nem ártana tisztában lenni azzal, hogy mi az a közönségszavazás, és mi az a blogverseny, mert szerintem a kettő teljesen külön dolog.
A kemény hangnem ellenére, szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ez a cikk nem bántó szándékkal jött létre, csupán szeretném, ha néhányan felnyitnák a szemüket  a blogversenyekkel kapcsolatban, és hogy helyre tegyek néhány fogalombeli különbséget.

Üdv,

Noemi

+18-as jelenetek - avagy kell-e erotika a fejezeteinkbe?

Üdv!

Ismét egy olyan téma, amit talán nem én boncolgatok először, de emlékszem, hogy nekem mekkora dilemmát okozott annak idején ez a kérdés. Szavazást indítottam, ami így visszagondolva, felesleges volt, hiszen kilogikázhattam volna, hogy mire fognak az olvasók voksolni. Bár, ahogyan néhányan láthattátok már, sok kérdést teszek fel így nektek a blogjaimon. Mondhatni mániám közvélemény kutatást végezni, de most nem ez a téma, hanem kell-e erotika a fejezeteinkbe?
Két lehetőségünk van, vagy írunk bele, vagy elzárkózunk ettől. Ehhez mindenképp kell egy bizonyos kor, hogy meg tudjuk írni ezeket a jeleneteket, hiszen véleményem szerint 14 éves fejjel elég gyerekesen tudtam volna a szexről írni. Bár az is igaz, hogy amikor én ennyi idős voltam, minden más volt, a mai tinik pedig enyhén fogalmazva "vadak". A lényeg viszont szerintem az, hogy ha tényleg minőségi sztorit akarunk írni és szeretnénk ilyen jelenettel fűszerezni a történetet, akkor várjunk vele, amíg elég érettek leszünk hozzá. Én bőven elmúltam már 18, mikor az első ilyen jelenetet megírtam és egyáltalán nem voltam vele megelégedve... most gondoljatok bele, hogy ha jóval korábban akarsz belevágni egy ilyenbe, mennyivel nehezebb lenne?
Tehát mielőtt rászánod magad arra, hogy ebben a témában is kipróbáld magad, gondold át, hogy megtudod-e majd úgy írni, hogy az elérje az elvárásaidat. Mivel én túl nagy elvárásokat állítok magammal szemben, így ha végig gondolom, akkor nem is kellene írnom ilyen jeleneteket, mégis megteszem. Nekem például nagy segítség, hogy van egy barátnőm, akivel megtudom ezeket beszélni. Nagyon sokat segít, hogy átlássam a dolgokat és az ilyen fajta részeknél nagyon sokat segít. Ezt tudom ajánlani máshoz is, mert ha valakivel megbeszéled az ötleteidet, segíteni fog. Könnyebben átlátod a szálakat. Azért is örülök, hogy ilyen helyzetben vagyok, mert én a romantikusabb alkat vagyok, néha már túlságosan is csöpögősek az ötleteim, azonban vannak olyan helyzetek, amikor olyan erotikus jelenetet igényel a cselekmény szál, amibe nem éppen a szerelem és a gyengédség uralkodik. Dorci segít nekem ebben, bár az már más tészta, hogy valahogy a végén sose sikerül megírni azt a vad szeretkezést.
Visszakanyarodva az elejéhez, tényleg nem könnyű +18-as jelenetet írni, mondom ezt úgy, hogy én nem egyet írtam már. Meg kell találni egy bizonyos egyensúlyt, mivel valljuk be, ma már azért sok könyv elfordult ebbe az irányba és valahol igényeljük is a testi kontaktust. Az már megint más, hogy ezt milyen formában írja meg az író. Nekem például az nem megy, hogy csak sejtettem. Bár ez attól is függ, hogy milyen szám és személyben íródik a történet. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent aprólékos részletességgel írok le. Valamit elárulok, néha még én is elpirulok, mikor az ilyen ötleteimet Dorci kiegészíti. Szóval ebből kiindulva próbálom megtalálni a határaimat. Mert ha egyszer egy történetben írtál egy ilyen jelenetet, utána nemcsak az olvasó fogja várni, de a történet is egy idő után jelezni fogja, hogy itt van az alkalom egy újabb szerelmeskedésre. Ez most hülyén hangzik, azonban ha egy szerelmes párra gondolunk a heteik nemcsak ölelésekből meg csókokból állnak, és ha már egyszer beengedtük az olvasókat a hálószobába, akkor később is kell.
Természetesen dönthetünk úgy is, hogy ezeket a jeleneteket száműzzük a regényünkből. Eleinte én is így voltam és az első történetemben nem is boronáltam össze a főszereplőim így, ennek köszönhetően pedig kaptam olyan véleményeket, hogy már várják, hogy mikor történik végre valami. Egy idő után nem lesz elég pár szenvedélyes csók. Főleg nem abban a korban, mikor egymás hegyén-hátán jelennek meg a E. L. James trilógiájának utánzatai. Azért azt szeretném kijelenteni, hogy az a fajta szex már nem az én prűd lelkemnek való, így nem is tudnék ilyet írni. Ráadásul az inkább a naiv Ana megalázása volt sorozatosan, de ez az én véleményem és nem is ide tartozik... szóval a lényeg az, hogy ahogyan idősödünk és megváltozunk, a gondolkodásunk is megváltozik, így pedig lehet, hogy idővel be fogjuk vállalni ezeket a jeleneteket, mert az tagadhatatlan, hogy egy-egy jól megírt szeretkezés, ami sugallja, hogy a két fél totálisan szerelmes egymásba, igenis sokat hozzá tud adni a történethez.
Összességében mindkét döntést meg lehet érteni, mivel ugye kinek a pap, kinek a papné. Én annak idején amellett döntöttem, hogy írok ilyen részeket és ettől nem veszítettem olvasókat. Sőt, szerintem ők is tanúsítják azon gondolatomat, hogy ezzel még jobban megismerték a szerelmeseim kapcsolatait. Ez viszont nem jelenti azt, hogy túlzásba viszem az erotikus jelenetek írását. Nem akarom, hogy ezen legyen a hangsúly, azonban véleményem szerint ez is az érzelmek olyan megnyilvánulása, amivel hozzá tudok adni a történeteimhez. Vegyük például az Álmomat. Szakítás után járunk, Fernando megcsalta Olíviát. Szerintem ezek után egyértelmű, hogy a lány szóba se akar állni a focistával, mégis egy kisebb veszekedés után, bármit is vágott a fejéhez, nem löki el, mikor megcsókolja. Szeretkezik vele, mert akarja, mert még mindig szereti. Ugyan előtte elmondja ezt neki, de véleményem szerint az, hogy engedett Nandonak és szerelmeskedtek elmond mindent, amit valójában érez a szívében. Váratlan húzás volt, hiszen nem számított rá senki, de így tudtam a legjobban megmutatni, hogy a szavaik, tetteik ellenére, ők szeretik egymást.
Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy akar-e erről írni. Nem kötelező elem, amit mindenképp bele kell építened a történetedbe. Választható, de az nagyon fontos, hogy igényesen, színvonalasan írd meg, mert ha csak összedobálod a szavakat és nincs benne egy kis érzelem se, akkor joggal tehetjük fel a kérdést, hogy akkor miért? Csak azért, mert egy másik blogon láttál, olvastál erotikus jelenetet, neked még nem kell írni és itt is felhívnám a korábbi cikkemre a figyelmet! Ha írsz, akkor az legyen hiteles, mert volt már szerencsém olyan irományokhoz, amikhez igazi akrobatáknak kellett lenniük a feleknek és persze semmi vonzalom nem volt, hiába alkottak már jó ideje egy párt.
Neked mi erről a véleményed? Írnál +18-as jelenetet vagy nem?

Üdv,

Catalina

Hitelesség

Üdv!

A cím szerintem sokat elárul és véleményünk szerint ez is elég fontos. Persze ez is attól függ, hogy milyen komolyan vesszük a történetünket, illetve, hogy milyen műfajról beszélünk, mivel egy fantasy témájú sztoriban teljesen elrugaszkodhatunk a megszokottól, azonban más esetben vannak olyan dolgok, amiknek jobb, ha utána nézünk, máskülönben az olvasók nevetni fognak és nem biztos, hogy tovább fogják olvasni a történetünket. A szemléltetés érdekében pedig hozni fogok példákat is.

Nos, először azért beszéljünk magáról a hitelességről. Szerintem sokan hallottátok már, hogy ez mondhatni elengedhetetlen, ha írni kezdünk. Ez mindenképp így van és sok utána járást is igényel, hiszen gondoljunk csak bele, ha egy múlt századi regénybe, vagy egy még régebbi korúba kezdünk bele, a szereplőink nem mondhatják azt, hogy zsír (életemben nem használtam még ezt a kifejezést, de tényleg!), ha tetszik nekik valami és a nők se cica nadrágban fognak szaladgálni. Szóval, ha egy ilyenbe akarunk belekezdeni, az nagyon sok kutatással fog járni. Azonban ez igaz más történetekre is. Ismernünk kell a várost, ahol játszódni fog, a szereplőinket, hogyan fognak egyes helyzetben reagálni, vagy a múltjukat és lehet, hogy ez sokaknak felesleges leírni, de bizony olyan dolgokkal is tisztában kell lennünk, ami a mindennapjainkat képezi. Erre majd az egyik példámnál kitérek jobban.

Főként fanfiction-t írok, ami azt jelenti, hogy kész, ismert szereplőkkel dolgozom. Emiatt tisztában kell lennem az életükkel. Persze azt én is alakítom az életüket, azonban sok mindent már készen megkapok és mivel rengetegen ismerhetik, így nem írhatom azt, hogy például kék szemű, mikor mindenki tudja, hogy nem az. Vagy bármi más ilyen, mondjuk a személyiségük is ilyen. Természetesen ezt is kialakíthatom én, de példaként az én egyik főszereplőmet vegyük vizsgálat alá. Fernando Torres-t szerintem elég sokan ismerik és amit így médián keresztül láthatunk, olvashatunk róla az jön le, hogy egy tisztességes családos férfi. Nekem például egyáltalán nem jut róla eszembe, hogy megcsalta bármikor is a feleségét, vagy hogy nem imádná a gyerekeit, a képek nem erről tanúskodnak. Persze lehet, hogy valójában nem ilyen, de a képek ezt sugallják róla, így amikor olvastam vele egy novellát, ahol éppen egy bordélyházat keres fel, eléggé megdöbbentem. Egy felnőtt férfiról beszélünk ez igaz, akinek vannak szükségletei, azonban azt, hogy tényleg elmenne egy ilyen helyre kötve hiszem. Szóval itt nekem már teljesen hiteltelenné vált az a novella. Tény, hogy nem mindenki ugyanúgy látja őt maga előtt, viszont azt szerintem bátran kijelenthetem, hogy Fernandoról inkább egy olyan pasi jut az eszünkbe, aki boldog a feleségével és a gyerekeivel. Ha már mindenképp egy olyan focistát keresünk, aki felkeresne egy ilyen helyet, akkor ott van mondjuk Benzema, akinek voltak botrányai. Ezzel nem akarok rosszat mondani róla, de ha a két focistát összehasonlítjuk, mindenképp Nando a jó fiú, akinek eszébe se jut egy hivatásoshoz menni, míg Karim egyértelműen a rossz fiú.

A másik két példám csak az utána járás hiányát mutatja. Szerintem tudjátok rólam, hogy főként labdarúgókkal foglalkozó történeteket olvasok, így a következő példa is onnan lesz. Sergio Ramos, mint baszk. Nekem ez elég érdekes, mivel ha az író csak a mérkőzés közvetítésekkor odafigyelt volna, többször hallotta volna, hogy ő bizony andalúz. Vagy néha tényleg hasznos tud lenni a Wikipedia, de ugye a Google a barátunk! Ez tényleg könnyedén kiküszöbölhető hiba, csak utána kellene olvasnunk. Az utolsó példám az már kicsit meredekebb ha fogalmazhatok így... ez számomra anno elég megdöbbentő volt, mert az egész csak azt mutatta, hogy az író nem jeleskedik biológiában. A terhesség sokszor megjelenik a történetekben, mint a boldog vég egyik motívuma. Ezzel nincs is gond, de amikor a hajnali szex reggelén a teszt már kimutatja azt, hogy az illető terhes, egy héttel később már azt is tudni, hogy milyen nemű a bébi, elgondolkodok, hogy ez most tényleg komoly? Lehet, hogy túl maradi vagyok és léteznek már ilyen hiper-szuper tesztek és vizsgálatok, amik ilyen gyorsan megmondjuk az alig pár mm-es magzatról, hogy ő bizony kislány, de nekem ez is hiteltelen... hiszen hol maradnak akkor az olyan jelenetek, amikor a pasi arról mesél, hogy mit fog csinálni, ha kisfia lesz és mennyire vigyázni fog a kislányára? Elcsépelt jelenetek, azonban ezek számomra még mindig azok a klissék, ha fogalmazhatok így, amik elengedhetetlenek, amik feldobják a történetet és biztos vagyok benne, hogy az olvasók ezen mosolyogni fognak.

Én nagyon beleszoktam ásni magam az ilyen dolgokba. Például, ha egy mérkőzésről írok, akkor megyek is a Wikipédiára, hogy leinformálódjak róla és általában van egy hivatkozó link egy külföldi oldalra, ahol többet is megtalálhatok az adott meccsről. De ugyanígy voltam, amikor terhességről írtam. Rengeteg oldalt felkerestem és hétről hétre olvastam, hogy mi történik a kismamával és a magzattal, hogy minél hitelesebb legyek. Valószínűleg ez a precízségemnek is köszönhető, viszont ha nem így csinálnám, akkor nem is lenne ennyi olvasóm. Mert ugyan kit érdekelne egy olyan Fernando Torres, aki érzelmek nélkül fűvel-fával megcsalja a feleségét, csak azért mert úgy tartja kedve? Vagy egy olyan Sergio Ramos, aki folyamatosan áradozik az érzéseiről, és ezt nem a cselekedeteivel mutatja meg?

Ez az én személyes véleményem és elképzelésem az adott karakterekről, amivel nem kell egyet értenetek. Azért kíváncsian várom a Ti véleményeteket a hitelességről.

Üdv,

Catalina

A pedáns és a trehány író

Üdv!

Először is sajnálom, hogy régóta nem jelentkeztem, de tudjátok... a suli! Nem is akarok róla többet beszélni. Előre láthatóan két hét nyugi még van, de aztán ZH hét, majd jön a vizsgaidőszak. Igaz, milyen hamar eltelt ez a félév? Remélem, azért kiélvezitek a szünetet!

Nos, megint nem egy hálás témával érkezem, ezt pedig csak azért mondom, mert éppen néhány írót készülök bírálni. Biztos vagyok benne, hogy néhányan egyet fognak velem érteni, főként olvasók, de úgy érzem, hogy erről a témáról igenis beszélnünk kell, még ha sokaknak nem is fog tetszeni.

Korábban már tettem említést erről a jelenségről, de úgy gondolom, hogy megérdemel egy önálló postot ez a téma. Valószínűleg már Ti is találkoztatok ilyennel és véleményem szerint nektek is elég sok nehézséget és kellemetlenséget okozott. Mielőtt belekezdenék a lényegben, hoznék egy példát.

El hiszem,hogy nem bírta tovább.Valószínűleg én se tudtam volna,ennek ellenére nem vagyok benne biztos,hogy valaha is elmondtam volna Neki,hogy kevés az,amit Tőle kapok.Arra pedig végképp nem lettem volna képes,hogy valaki mással bújjak ágyba.Ugyan mégis kivel csaltam volna meg,mikor sose volt más dolgom pasival?Ő az első és jelenleg az egyetlen,akit közel engedtem magamhoz,akibe beleszeretem,akinek odaadtam mindenem.Sose jutott az eszembe,hogy ezen változtatnom kellene és az igazság az,hogy most se akarok.Nincs szükségem egy vadidegen férfira,én csak Őt akarom…
A kattanó hang felébreszt,megrázva a fejem,próbálom kiűzni az előbbi gondolataimat.Nincs Rá szükségem,nem akarhatom Őt.Sóhajtva sétálok ki a liftből,nem figyelembe véve a hevesen dobogó szívem,ami még mindig fáj.El kell felejtenem,haragudnom,utálnom kell Őt és nem szeretni!

Nos, ez a kis részlet az egyik történetemből származik (megnyugtatok mindenkit, hogy nem ilyen formában került fel a fejezet a blogomra!). Először arra gondoltam, hogy egy ilyen "formázású" történetből hozok egy kis részletet, de aztán Nomival arra jutottunk, hogy az nem biztos, hogy túl jó ötlet, így a sajátomat "butítottam" le. Ti is észreveszitek a problémát, ugye?

Borzalmasan néz ki így a szöveg és legszívesebben már most javítanám, de akkor hogyan látnátok a rossz példát? Az első legnagyobb hiba, amit a kezdő írók egy része elkövet (igen, náluk figyelhető meg ez az egész), hogy nem használják a szóközt a vesszők és a mondatvégi írásjelek után. Egy-két ilyennél még azt mondom, hogy biztos elgépelés, de amikor az egész fejezetben nincs ez meg, akkor már lépek is ki az adott blogról. Hogy miért? Van egy bizonyos elvárható minőségi szint, amit az ilyen fejezetek nem ütnek meg. Engem bosszant ez az egész, hiszen csak a kezükbe kellene venni egy könyvet (nem kell egy regénynek lennie, elég a tankönyvük is...) és látni fogják, hogy a szerző bizony nem csak két szó között használ szóközt. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy vannak annyira trehányak, hogy így kiadjanak a kezükből bármit is. Ha így töltenék fel bármit is, elsüllyednék szégyenemben, mert ez nem csak azt tükrözi, hogyan állok a történetemhez, hanem azt is, hogy én milyen vagyok! Sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán a Word-ben írják meg a csekély hosszúságú fejezeteket, mert a program jelezné nekik, hogy itt valamit rosszul csináltál.

Megvagyok róla győződve, hogyha az én részeim így néznének ki, bármilyen jól is fogalmazzak, nem olvasnák ennyien a történeteimet. Nem egy hatalmas megerőltetés, sőt, ennek automatikusan kellene jönnie. Nem lenne szabad erről írnom, hiszen mind járunk, jártunk iskolába és olvasunk, olvastunk bármit, ahol láthatjuk, hogy néz ki egy szöveg. Mindez viszont azt jelenti, hogy ezeknek a tiniknek (10 - 14 éves bloggerinákról beszélünk... legalábbis remélem, hogy az idősebbeknek azért van annyi igényük, hogy erre odafigyelnek) nincs meg az igényük arra, hogy valami élvezhetőt adjanak ki a kezükből és csak a divat miatt csinálják az egészet, illetve azt, hogy iszonyat trehányak.

A másik véglet a pedáns író. Ide sorolom magam és mielőtt még bárki bármit mondana, meg is írom, hogy miért. Sokat szenvedtem a fejezetek kinézetével, amikor felakartam tölteni ide a blogspotra. Néha fél napokat is igénybe vett, míg olyan lett a külalak, amilyennek én akartam, de nem hagytam annyiban. Nekem az sokkal fontosabb, hogy az elvárásaimnak megfeleljen a külső, minthogy minél előbb megkapjam a kommenteket. Ezért sorolom magam ebbe a kategóriába és tudom, hogy valaki meg is erősítene ebben, hogy nemcsak ezen a téren, de minden másban is pedáns vagyok.

A lényeg azonban, hogy azok az írók, akik ebbe a kategóriába tartoznak, nemcsak a tartalomra, de a körítésre is odafigyelnek. Használják a szóközt, ahol kell, sőt, most már egyre elterjedtebb a sorkizárt beállítás, amitől még igényesebb lesz az egész oldal. Korábban én se használtam, de belátom, hogy így sokkal szebb a rész.

Csak nézzétek meg a korábbi  példámat eredeti formázásban. Élvezhetőbb így, nem igaz?

El hiszem, hogy nem bírta tovább. Valószínűleg én se tudtam volna, ennek ellenére nem vagyok benne biztos, hogy valaha is elmondtam volna Neki, hogy kevés az, amit Tőle kapok. Arra pedig végképp nem lettem volna képes, hogy valaki mással bújjak ágyba. Ugyan mégis kivel csaltam volna meg, mikor sose volt más dolgom pasival? Ő az első és jelenleg az egyetlen, akit közel engedtem magamhoz, akibe beleszeretem, akinek odaadtam mindenem. Sose jutott az eszembe, hogy ezen változtatnom kellene és az igazság az, hogy most se akarok. Nincs szükségem egy vadidegen férfira, én csak Őt akarom…
A kattanó hang felébreszt, megrázva a fejem, próbálom kiűzni az előbbi gondolataimat. Nincs Rá szükségem, nem akarhatom Őt. Sóhajtva sétálok ki a liftből, nem figyelembe véve a hevesen dobogó szívem, ami még mindig fáj. El kell felejtenem, haragudnom, utálnom kell Őt és nem szeretni!

Véleményem szerint, igazán kicsi plusz munkáról van itt szó, aminek nem is kellene plusznak lennie, hanem magának értendőnek. Nem is tudom felfogni, hogyan lehet így írni? Nem tanítják meg az iskolában ezt? Talán a tanárok nem is hívják fel erre a figyelmet, mert nekik is magától értendő tény, amit nem kell külön elmondani. Azonban, amit mostanában láthatunk, valószínűleg hamarosan oda fogunk jutni, hogy ez is a tananyag része lesz...

Üdv,

Catalina